Biztosan találkoztál már olyan emberrel, akinek mindig van az életében valamilyen „dráma”, vagy folyamatosan játssza a mártírt és az áldozatot. Hihetetlenül hitelesen tudja neked elmondani, hogy Ő, mennyire szerencsétlen, milyen aljasok vele az emberek, vagy éppen a párja, élénken ecseteli a „világfájdalmát” és szinte el is hiszed, milyen rossz sora van neki, milyen kegyetlen hozzá a sors. Sajnálod, megesik rajta a szíved és nem is érted, hogyan juthatott el idáig, miért bánik vele az élet ilyen mostohán. A legrosszabb pedig az, amikor ezt hosszú éveken, vagy esetleg néhány évtizeden keresztül nézed.
Asszisztálsz a „világfájdalmához”, elhiszed neki, hogy Ő valóban áldozat, pátyolgatod a lekét és fel sem merül benned, hogy a drámát az életében Ő maga csinálja. Leülsz vele együtt sírni a gödör aljára, vele együtt szidod, akit szidni kell és ezzel egy időben Te is lesüllyedsz, dühös leszel és igazságtalannak fogod találni a világot. Megérted a fájdalmát, együttérzel vele és sajnálod, hogy ilyen dolgokon kell keresztülmennie.
Ha valaki túl sokáig marad ilyen állapotban, akkor ez lesz számára sajnos a „normális” állapot. A különböző érzelmi állapotok különböző kémiai anyagokat, vegyületeket váltanak ki a testünkben, amelyekhez képesek vagyunk hozzászokni, szinte drogként funkcionálnak egy idő után. Vagyis hozzászokik a szervezetünk és követelni fogja ezeket a vegyi anyagokat. Tehát már nem az elme, hanem a test irányít.
Azt már eddig is tudtuk, hogy az ember különleges képessége, hogy a gondolatai által ki tud váltani különböző érzelmi reakciókat a szervezetében. Például, ha Te félsz a pókoktól, akkor nem kell látnod egy pókot ahhoz, hogy a félelem elöntse az egész testedet. Vagy ha Te értéktelennek érzed magad, ezen sokat gondolkozol, hihetetlenül sajnálod magad, akkor ez az érzés is kivált benned valamilyen kémiai anyagot és ehhez képes vagy hozzászokni.
Hogy ezt jobban megértsd ajánlom figyelmedbe Dr. Joe Dispenza könyvét az Engedd el önmagad … és válj új emberré!
Biztosan eszedbe jutott már néha, amikor hallgattad az ismerősöd, hogy vajon miért reagálja ennyire túl a dolgot, mert szerinted nem is volt olyan vészes a szituáció, de ahogy hallgatod Őt annál inkább belelovalja magát a sérelmeibe. Csak mondja, mondja és mondja a magáét, semmilyen észérvvel nem tudod meggyőzni, vagy esetlegesen megnyugtatni. Felvillan mélyen a tudatalattidban, hogy biztosan így érzi jól magát, ebben a depressziós állapotban, de aztán gyorsan el is szégyelled magad belül, hogy hogyan is voltál képes feltételezni, hogy bárki is jól érezheti magát attól, hogy így bánnak vele.
Próbálod tovább nyugtatni, megvigasztalni, bátorító szavakat mondani, de érzed minden szavad falra hányt borsó, süket fülekre talál, és nem érted, mit kellene tenned, hogyan kellene a számodra szeretett személyt kihúzni a csávából, hogyan kellene elmagyarázni neki, hogy van választási lehetősége.
Hatalmas tudatosságra van szüksége mindenkinek, aki a változás útját választja. Nem egyszerű szembenézni az évek, vagy évtizedek fájdalmaival. A változáshoz pedig időre van szükség, sajnos nem egyik napról a másikra történik meg. Az évek óta meglévő szokásainkon változtatni nehéz feladat, de nem lehetetlen, ha meghozzuk a döntést arról, hogy már nem választjuk a régi énünket, hiszen látjuk az eredményét annak, ha ugyanott maradunk. Ha más eredményeket szeretnénk az életünkben, mint amit jelenleg megtapasztalunk, ahhoz más emberré kell válnunk, vagyis inkább új szokásokat kell elsajátítanunk.
Tánczos Lívia
„Ha eltávolodunk attól, hogy gondolataink, hiedelmeink, tetteink és érzelmeink tudattalanul keletkeznek bennünk, és átvesszük fölöttük a kontrollt azáltal, hogy tudatosan gyakoroljuk a szabad akaratunkat, akkor letépjük régi énünk láncait, és új énné válhatunk.” Dr. Joe Dispenza
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: