Az igazi boldogság….

Aki igazán boldog, annak nincs szüksége arra, hogy folyamatosan közhírré tegye, hogy mennyire jól van.

Aki igazán jól van, az nem akarja a külvilág számára folyamatosan bizonygatni a boldogságát. Nem a külvilág visszaigazolása dönti el, vagy a külvilág visszaigazolásától függ, hogy ő mennyire jó ember, vagy mennyire nagyszerű és irigylésre méltó az élete.

A valódi boldogságot nem kell reklámozni. Nincs szükség rá, hogy kifelé igazold, mennyire jól is döntöttél, és mindenki téved, csak neked van/lesz igazad.

Az őszinte boldogságot nem muszáj kiposztolni óránként vagy naponta.

Aki valóban jól érzi magát a bőrében, az nem vadászik a like-okra.

Az igazi lelki békének nincs szüksége népszerűsítésre.

Aki megtalálta a nyugalmat és a békét az életében, az megelégszik a csenddel. A csenddel, ami jótékonyan körül öleli, és elrejti a világ zajától és a világ szeme elől.

Akinek harmónia van az életében, az képes meglátni az élet megannyi csodáját. A Csodát, ami már nem – feltétlenül – természetes a számára.

Akinek az összhang megvan az életében, az képes örülni a körülötte lévő legapróbb dolgoknak is.

Aki kiegyensúlyozott, az képes hálás lenni bármi is történik, mert tudja minden okkal történik. A köszönöm szó a legtöbbször használt mondatelem az életében.

Aki őszintén boldog, az valóban elégedett az életével. Megtanulta a neki szánt tanítást és nem felejti el, hogy a körülötte lévő emberek szintén a számukra kijelölt úton mennek. Az úton, amely mindenkinek egyedi és nem tudhatunk róla semmit. Mindenkinek más a lecke, az üzenet, amit valaki néhány év alatt megért, de valaki évtizedek alatt sem.

Nem felejti el, hogy hibázni lehet – sőt kell – hogy megértse emberből van Ő is, és a körülötte lévők is. A „hiba” az út része, ami nélkül nem volna valódi fejlődés.

Türelemmel szemléli a saját és mások botladozásait, amelyekből a megfelelő következtetések levonásával, akár tanulni is lehet. Türelemmel bánik az emberekkel és ítélkezés mentesen fogadja el őket.

Szeretettel bánik önmagával és a környezetében lévőkkel. Tudja, hogy a szeretet önmagunk szeretetével kezdődik, mert amíg önmagunkat nem fogadjuk el, és nem szeretjük önmagunkat, addig másokat sem vagyunk képesek szeretni. Nem bántja a testét, a lelkét a különböző külső elvárásoknak való megfelelési kényszer miatt. Nem akar már megfelelni senkinek, maximum önmagának, vagy Istennek.

Úgy él, hogy kizárja az életéből az összes lelkiismeret furdalásos tényezőt. Nem tesz olyat, amit később megbánna, hogy este tükörbe tudjon nézni.

Aki jól van, az képes megbocsájtani bármi történt is vele. Tudja már, hogy valójában nincs mit megbocsájtani, mert bármi is történt azaz út része volt, ami által több és jobb lett.

Az igazi boldogság csendes, nem kell neki hírverés, nincs szüksége bizonygatásra.

Az igazi boldogság képes az elengedésre és az elfogadásra.

Az igazi boldogság képes a feltétel nélküli szeretetre.

Tánczos Lívia