Szárnyalj!

Szárnyalj! Ragyogj! Repülj! Járj a felhők felett!
Igen szerény próbálkozás leírni a leírhatatlant, amikor azt érzed, hogy minden úgy van jól, ahogy van. Amikor szavakkal nem tudod kifejezni a boldogságod, mert szavakat nem találsz arra, amit érzel. Amikor szárnyalsz végre a mindennapok “viharaiban”, csodáiban és nem címkézed fel az eseményeket és az embereket, hogy “jó” vagy “rossz”, mert tudod, hogy túl kicsi vagy ahhoz, hogy megértsd azt, hogy ami éppen történik az “jó” vagy “rossz”. Mert a lelked mélyén tudod, hogy minden a Te fejlődésed érdekeit szolgálja. 
Ragyogásod napfényként világítja be a sötét helyeket és lelkeket, mert magabiztos fellépésed magára vonja a kíváncsi tekinteteket. Szikrázó fényként világítasz, mert kisugárzásod beragyogja a komor szíveket.
Repülsz a felhőtlen boldogság szárnyain, fentről látod az értetlen arcokat, akik képtelenek elfogadni, hogy te boldog vagy. Látod, hogy nem értik, mitől van ilyen csuda jó kedved, amikor zokognod kellene. De te csak szárnyalsz, mert szavakkal nem tudod kifejezni azt a csodát, amiben részed van. A leírhatatlanról, pedig nagyon nehéz beszélni, nem hogy írni.
A felhők felett jársz, ott ahova csak azok a különleges emberek jutnak fel, akik megérnek arra, hogy megértsék, mit jelent a szeretet, az elfogadás, a megbocsájtás és a hála.

Szomorúan konstatálod, hogy milyen kevesen vagytok, és sajnálod azokat, akik kimaradnak a világ legnagyobb csodájából. 
Nem marad számodra más, mint a példamutatás, a tanítás és a megértő elfogadás. 
De azt is tudod, hogy a leckét, amit megtanultál nem adták ingyen, nagy ára volt annak, hogy ma az legyél, aki vagy, de onnan, ahol vagy már nem is tűnik olyan vészesnek az, amin keresztül mentél, sőt már nem is érted, hogy miért fájt annyira az, ami történt. Nem érted, hogyan sodorhattad magad a kétségbeesés legmélyebb szakadékába, nem érted, hogyan is hagyhattad, hogy megtörténjenek azok a dolgok, amik megtörténtek. Nem érted, miért temetted olyan mélyre az önbecsülésed, hogy hagytad, hogy eltiporjanak. De ma már hálás vagy minden leckéért, amit kaptál, mert tudod, hogy a legeslegjobb dolog történt veled a világon, ami csak megtörténhetett, és nincs olyan ember a Földön, akivel cserélni szeretnél, mert a megszerzett tudásodat soha senkinek nem adnád oda, nincs az a pénz, amivel meg lehetne fizetni azt a kemény tanulópénzt, ami olyanná tett, aki ma vagy.
Szárnyalj! Ragyogj! Repülj! Járj a felhők felett!
Leírhatatlan érzés.
Köszönöm! Köszönöm! Köszönöm!

Tánczos Lívia