Az egyik legfontosabb intézménynek a családnak kellene lennie a mai világban, hiszen mindig is a család intézménye volt a legbiztosabb pont az emberek életében. Mégis azt tapasztalom, hogy nagyon sokan feláldozzák a családjukat a „siker” oltárán. Manapság sokkal egyszerűbbnek tűnik eldobni az elrontott kapcsolatokat, mint leülni és megbeszélni azokat a fájdalmas dolgokat, amiken mind a kettő fél keresztül ment. Nem számít hány gyermek nől fel apa vagy anya nélkül, nem számít mekkora vagyont cincálnak szét, és nem számít mennyire fordulnak ki magukból és válnak gerinctelen emberekké némelyek, mert egy a lényeg itt is, hogy ÉN nyerjek, és minél jobban megalázzam, eltiporjam, és kisemmizzem a másik felet. Naponta beszélgetek emberekkel és sajnos nagyon sokszor ugyanazt a történetet hallom csak pepitában, nem számít semmi, sem a gyerekek, sem az emberség, sem a család, sem a tisztelet. Egy a lényeg mindegy milyen áron, mennyi hazugsággal, aljas húzással, de akkor is bebizonyítom, hogy ki tudlak semmizni és elveszem tőled mindazt, ami fontos neked még, ha neked is van igazad, és neked járna a vitatott dolog. Hihetetlen látni, hogy emberek milyen mélyre tudnak süllyedni a párjukkal szemben, pedig egykoron úgy döntöttek, hogy jóban rosszban kitartanak, szerették és tisztelték egymást. Átváltoznak valamilyen ismeretlen eredetű fajjá és mindent letarolnak maguk körül, felégetnek minden hidat maguk körül, hogy biztosan ne lehessen már a későbbiekben normális emberi hangon megbeszélni az eseményeket. A legszörnyűbb ebben az a sok sok ártatlan gyermek, akik kénytelenek végig nézni a testi-, lelki-, anyagi- és szexuális terrort, ha már végképp elfajulnak a dolgok. Hihetetlen a számomra és épp ésszel fel nem fogható, hogy miért kell így intézni a dolgokat, miért nem lehet leülni értelmes emberek módjára megbeszélni a dolgokat? Sok esetben olyan emberek fordulnak ki magukból, akikről a környezetük még véletlenül sem mondaná meg, hogy a négy fal között milyen terrorban tartja vagy tartotta a családját. Sikeresnek mondható, értelmes, magas beosztásban lévő emberek, vagy cég tulajdonosok, akik kifelé mutatják a szépet, a jót, hogy mennyire szeretik a gyermekeiket, a párjukat, az életüket, azután otthon, ahol már nem kell tovább a kirakat életet élni kimutatják a foguk fehérjét és jön a család terrorizálása. Soha nem gondolná az ember, amikor ezekkel az emberekkel négyszemközt beszélget, hogy van nekik egy teljesen más arcuk, mert kifelé humorosak, vidámak, megértőek, kedvesek, segítőkészek, a társaság középpontjai.
Azon gondolkodtam, hogyan tudnak ezek az emberek este tükörbe nézni? Nem köpik szemen magukat? A sikerhez nem tartozik hozzá a rendezett családi élet? Mennyire lehet sikerként megélni egy válást? Mit jelenthet ezeknek az embereknek a siker? Mitől érezhetik sikeresnek magukat? Miért képtelenek korrektül intézni a dolgaikat? Milyen példa lehet előttük, hogy azt gondolják ez a normális viselkedés? Hogyan nőhettek fel? Mit láthattak otthon? Vagy a környezetükben? Milyen emberek vannak a környezetükben? Tényleg nincs senki, aki elmondaná nekik, hogy Te ember térj már észhez, tudod Te egyáltalán mit csinálsz? Miért vezérli őket a vak bosszú és düh? Miért gondolják, hogy a házasságuk lezárásának ez az egyetlen egy útja? Ezen kívül is még rengeteg kérdés felmerül bennem.
Látok szerencsére néhány olyan esetet is, ahol a válás „normális” keretek között lezajlott, apuka és anyuka kapcsolata rendezett, mert belátták, hogy a gyerekek érdekei az elsődlegesek és mindent megtesznek, hogy a gyermekek ne érezzék meg a különválást. Jó kapcsolatot tartanak fenn, minden gyermekekkel kapcsolatos dolgot megbeszélnek, támogatják és segítik egymást. Ezek a párok belátták, hogy nem működik a kapcsolatuk, megpróbálták a legkisebb fájdalommal túlélni a válás fájdalmas lépéseit, megpróbáltak a lehetőségekhez képest emberek maradni.
Soha nem lehet sikernek elkönyvelni egy válást, főleg, ha vannak gyermekek is. A legvégsőkig család párti vagyok és elveim szerint ki kell tartani addig, amíg ki lehet, de van egy szint, amikor már a válás szolgálja mindenki érdekit. Ha csak az egyik fél akarja minden erejével összetartani a családot, a másik fél pedig nem tesz semmit sem azért, hogy működőképes legyen a kapcsolat, akkor valószínűleg külön utakon érdemesebb folytatni mindenkinek az életét, de csak azután, hogy mindent megtettél a kapcsolat rendezése érdekében, hogy később ne legyen lelkiismeret furdalásod. De csak egy bizonyos keretek között, ne ess át a ló túloldalára, ha másik félben semmi hajlandóság nincs ne erőlködj.
Vannak olyan párok is, akik belátják, hogy együtt sokkal könnyebb és mindent megtesznek, hogy rendezzék a kapcsolatukat. Igénybe veszik mediátor vagy pszichológus segítségét, hosszú tisztázó beszélgetéseken mennek keresztül, ami hihetetlenül fájdalmas, mert van annyi önkritikájuk mind a kettőjüknek, hogy a kapcsolatuk tönkre meneteléért mind ketten felelősek, és mind önmaguk és a gyermekeik érdekében mindent megtesznek, hogy rendezzék egymással a sérelmeiket, mindent megtesznek, hogy megértsék a másik nézőpontját. Új alapokra helyezik a kapcsolatukat és az életüket, és boldogabbak, mint valaha. Hiszen a gyerekeiknek jó példát mutattak a problémamegoldással kapcsolatban, normális apa és anya képet látnak végre, lelkileg nem sérültek, így van esély, hogy felnőtt korukban ők is rendezett párkapcsolatban éljenek és végre nyugodt békés családban nőhetnek fel. A szülők szerencsére nem cincálták szét a hosszú évek alatt megszerzett családi vagyont, újra meglátják egymásban azt, amiért egymásba szerettek, újra tisztelik és szeretik egymást és önmagukat, ezzel pedig jó példával járnak elől a gyermekeik előtt.
Egy párkapcsolatban mindig vannak nézeteltérések és lesznek is. A kérdés csak az, hogyan állnak az adott problémához az érintett felek? Alázattal vagy egóval? Mindig van választási lehetőség! Dönthetsz úgy, hogy feladod és felrúgsz mindent. De dönthetsz úgy is, hogy megoldod az előtted álló ösztönző kihívást! A döntés mindig a Te kezedben van, kivéve, ha egy kapcsolat megmentéséhez mind a két fél akaratára szükség van. Egyedül nem fog menni. Tudom.
A siker egyik mércéje, hogy milyen a családi életed. Mennyire fontos neked a családod? Mennyi időt töltesz a családoddal? Mennyi közös programotok van? Milyen sűrűn játszotok együtt? Hányszor kirándultok? Milyen sűrűn lepitek meg egymást egy kis kedvességgel? Mennyit beszélgettek? Mennyire vagytok őszinték egymáshoz? Hűségesek vagytok-e? Érdeklődtök-e egymás munkája iránt? Vannak-e közös céljaitok? Hogyan intézitek a pénzügyeiteket? Közös kassza van-e? Vannak-e rövid és hosszú távú terveitek? Szeretitek és tisztelitek-e egymást és önmagatokat?
Ahhoz, hogy sikeresnek érezd magad sikeres családi életednek is kell lennie, ha ez nem valósul meg, akkor egy olyan űrt fogsz érezni, amit nem tudsz semmilyen kompenzálással sem betölteni. A normális családot, ahova örömmel mész haza nem pótolja sem a pénz, sem a drog, sem a cigi, sem a mértéktelen evés, sem az alkohol, sem a sex.
Neked kell tenni azért, hogy ez megvalósuljon! Nem adják ingyen a családi békét! Neked kell kialakítanod az érzelmi kapcsolatodat a gyermekeiddel és a pároddal, hogy kötődjenek hozzád! Neked kell időt és energiát bele fektetned a sikeres családi életedbe! Senki nem tud helyetted igazi édesapja vagy édesanyja lenni a gyermekeidnek. Neked kell megtenned a szükséges lépések mindennap, hogy egy boldog és kiegyensúlyozott családi életed legyen!
Te vagy a felelős az életedért, a családodért!
Tánczos Lívia
www.sikerutja.hu
https://www.facebook.com/Siker.Utja
https://www.facebook.com/tanczoslivi
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: